11.fejezet-A telefonszám

Hello! :)
Meghoztam a 11.fejezetet is,amihez ismét nagyon várom a hozzászólásotokat,szóval csak bátran;ne kíméljetek! Nagyon köszönöm Nektek a több,mint 2000 összlátogatottságot, a 8 rendszeres olvasót,a kommenteléseket,mindent <3 Remélem,elnyeri tetszéseteket ez a rész is :D
xx

Timi szemszöge:
Miután a srácok elmentek az interjúra,gyorsan felhívtam anyukámat,váltottam vele pár szót(nem tudom,miért aggódik értem ennyire,de már kezd idegesítő lenni),majd ledőltem az ágyamra,és agyalni kezdtem. One direction koncert. Szombat este. Miért pont szombaton?-sóhajtottam idegesen,és dúdolgatni kezdtem az egyik dalukat. *" I'd walk through the desert, I'd walk down the aisle,I'd swim all the oceans just to see you smile..." Olyan gyönyörű szövege van a dalaiknak! Vajon komolyan is gondolják,amit énekelnek?-tanakodtam,mikor kopogtatást hallottam a félig nyitott ajtómon.
-Igen?-ültem fel ágyamon.
-Thimi,bejöhetek?-kukucskált be Hannah.
-Persze,gyere csak!
Hannah leült mellém,az ágyamra.
-Mi a baj?-kérdezte.
-Semmi-ráztam meg fejem automatikusan,mire fürtjeim vad ugrálásba kezdtek.
-Miért nem örültél a koncertjegynek?-tért rögtön a tárgyra. Ó-ó. Az a baj velem,hogy a tekintetem olyan,mint egy nyitott könyv. Az emberek rám néznek,és tudják,mi bajom van.
-Hát...ennyire látszott?-kérdeztem félig aggódva,félig mosolyogva.
Hannah csak bólintott. Én pedig felsóhajtottam.
-Tudod,tegnap este meséltem,hogy elmentem sétálni a környéken,amíg te edzésen voltál-kezdtem, hangom pedig enyhén megremegett,-és ügyesen eltévedtem. Azon kívül,hogy útközben találkoztam Zaynnel,aki hazakísért,valamit nem mondtam el. Amikor idegesen kerestem az utca nevét,ahol éppen voltam,egy srác leszólított. Bemutatkoztunk egymásnak,majd felajánlotta,hogy segít hazatalálnom,habár fogalma sincs,hol van a keresett utca-nevettem el magam,mert így visszaemlékezve ez vicces szitunak bizonyult.
-És? Helyes volt a srác?-érdeklődött Hannah.
-Hát,biztos-vontam vállat. Kicsit nehéz volt úgy megítélni a kinézetét,hogy az én szívem másért dobogott.
-Ki volt az?
-Úgy hívják,Ryan-mondtam.
Hannah érdekes arcot vágott.
-És mi van vele?
-Mikor ma hazafelé jöttem-azért mentem egyedül,mert Hannah-nak hamarabb el kellett mennie a suliból,mert az apukája üzleti ügyek miatt1 hónapra kiutazott Amerikába,és el szeretett volna tőle köszönni,-összefutottam Ryannel. Csak véletlen összefutottunk-hangsúlyoztam ki a fontos szót a szőkeség gyanús arcát látva-És akkor mondta,hogy mi lenne,ha szombaton találkoznánk. Én meg igent mondtam. És Zayn utána hívott meg a szombat esti koncertre-sóhajtottam. Utáltam,ha két programom ütközik egymással. Mindkettő fontos volt számomra,hiszen Zaynért meg az egész One directionért oda meg vissza voltam,úgy éreztem,muszáj elmennem a koncertre,viszont a másik oldalon ott állt Ryan,akit alig 1 napja ismertem,de igazán kedves srácnak tűnt,ezért fontosnak tartottam,hogy jól megismerjem. Ahh...most mi legyen?
-És tetszik neked ez a Ryan gyerek?-kérdezte Hannah,némi undorral a hangjában.
-Nem,nem,szó sincs róla...mármint,nem néz ki rosszul,csak hát...izé...
-Más tetszik neked-fejezte be helyettem a mondatot.
-Így van-bólintottam.
-És ki az?-érdeklődött cserediákom. Nagyot nyeltem,és azon gondolkoztam, hogy elmondjam-e az igazat? Mi van,ha elmondja Zaynnek? Az elég gáz lenne. De mivel nem feltételeztem Hannah-ról,hogy elárulná a titkomat,úgy döntöttem,az igazat mondom.
-Zayn-mondtam,és éreztem, ahogy elpirulok. Nem néztem barátnőmre,mert féltem a reakciójától,de a periférikus látásnak köszönhetően láttam, ahogyan elmosolyodott.
-Értem-bólintott.
-De,ugye nem mondod el neki?-néztem rá aggódva.
-Dehogyis! Ez kettőnk között marad,ígérem.
-Akkor jó-válaszoltam.
-Elhiszem, hogy neked ez kicsit kínos,meg furcsa,mivel az unokatestvérem,meg az egyik legjobb barátom,de igazából én már megszoktam: millió lány rajong érte,úgyhogy nem leptél meg.
Felnevettem.
-De...gondoltad? Szóval,hogy...látszik,hogy tetszik nekem?
Hannah vállat vont.
-Talán sejtettem,mert egy kicsit észrevehető. De inkább azon csodálkoznék,ha nem jönne be neked.
-És...szerinted ő észrevette?
-Ő a világon élő összes lányról feltételezi,hogy bele vannak zúgva-kacagott,-szóval szerintem nem döbbenne meg,ha kiderülne.
-Ahham...és szerinted van nála esélyem?-tettem fel legfontosabb kérdésem.
-Szép,kedves,vicces,különleges lány vagy,úgyhogy elképzelhető-magyarázta mosolyogva,én pedig a fellegekben éreztem magam. Tetszek neki? Most komolyan? Ezt...ezt nem lehet ép ésszel felfogni! Tetszek neki! Ááááá!
Hannah látva csillogó szemeimet,ámuldozó tekintetemet,tátott szájamat,úgy döntött,visszaránt a földre.
-De ez nem biztos. Gőzöm sincs,hogy tettszesz-e neki. Lehet, hogy igen,lehet, hogy nem-közölte,és a kedvem-ha egy skálán kéne bemutatni-rögtön 3 fokkal lentebb csúszott.
-Kössz-mosolyogtam csalódottan,mire csak vállat vont.
-Nem akarlak hitegetni hülyeségekkel. Ha nagyon belelovalod magad,nagyot koppanhatsz. De akkor gondolom nem kérdés,hogy hova mész el szombat este.
-Hát,tanakodtam rajta,de....One direction koncert!-vigyorogtam.
-Oké. Akkor indulás.
Értetlenül néztem rá.
-Még csak csütörtök van. Hova akarsz menni?-és hirtelen arra gondoltam,hogy vannak olyan rajongók,akik 3-4 nappal a 1D koncertek előtt már a csarnokoknál táboroznak,hogy a legjobb helyeket megkaphassák az aránéban,hogy minél közelebbről szagolhassák Niall alfarhangjainak illatát.
-Ryanhez. Valahogy el kell neki mondanod,hogy nem jó a szombat,nem?-magyarázta Hannah.
-De,igazad van,csak az a baj,hogy fogalmunk sincs,hol lakhat. Így nehéz lesz megkeresni-feleltem gúnyosan.
-Neked talán nehéz lenne,de én nem ismerek lehetetlent!-kiáltotta diadalittasan,mintha legalább egy merész,félelmetes csatára készülnénk,ahol az éltünket is elveszthetnénk.
-Hát,te tudod. De ha elveszünk...
-Az nem történhet meg. Indulhatunk?
-Felőlem-mondtam,majd feltápászkodtunk az ágyamról,lesiettünk a lépcsőn,és kiléptünk az ajtón. Majd visszafordultunk.
-Hoppá,bocsi,elfelejtettem...-nyögte Hannah,és nyuszis mamuszát egy elegánsabb darabra cserélte.

_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_

Reménytelenül kóvályogtunk az utcák között: soha nem fogjuk megtalálni Ryant! Már 30-40 perce barangoltunk a szinte ugyanolyan utcák ugyanolyan házai között,hiába;nem találtuk meg a fiút. De a hasonmását igen. Mikor Hannah már belefáradt a keresgélésbe,egy háttal álló, szőke hajú embernek odakiáltotta,hogy 'Hé,Ryan! Jó a hátsód,de a pofidat jobban bírjuk,szóval idetolhatnád végre a képedet!',mire a kissé termetes nő ideges arccal,rángatózó szemhéjjal felénk fordult, és elkezdett káromkodni meg szidni a mai fiatalságot. Mi gyorsan arrébb mentünk.
Most pedig egy utca végi padon ültünk.
-Ajj már,minek jöttünk el megkeresni?-nyögött fel Hannah,és mérgesen dobta maga mellé a tízcentis magassarkúját. Nem lehetett kényelmes abban tipegni.
-Nem is tudom,kinek az ötlete volt-szóltam halkan,de valójában nem haragudtam barátnőmre. Az ötlete,hogy szólni kéne Ryannek,jó volt,ellentétben azzal, hogy járjuk végig az összes környékbeli utcát.
Hannah egyik kezét szemeihez emelte,eltakarva így a Nap sugarait,hogy lásson valamit.
-Thimi,az ott nem Ryan?-kérdezte,és fejével a szemközti utca zöld pázsitján álló,magas fiú felé mutatott.
-De,lehet. Menjünk oda-mondtam.
Ahogy közelítettünk a fiú felé észrevettem,hogy nincs rajta póló. Csak egy barna sortot viselt,miközben locsolta a füvet.
-Ryan?-kérdeztem,mire megfordult. Ő volt az. Hát,khm...kicsit-nagyon ki volt gyúrva. Hannah-nak a látványtól tátva maradt a szája,én pedig próbáltam a szemeibe nézni.
-Thimi?-mosolyodott el,-mizu? Hogy hogy erre felé jársz...jártok?-javította ki magát,amint meglátta a mellettem álló,csodálkozó Hannah-t.
-Ryan,ő itt Hannah,a cserediákom-mutattam be először is barátnőmet.
Ryan kedvesen biccentett,majd összeszaladtak a szemöldökei.
.-Hannah? Te nem az én sulimba jártál?Olyan ismerős vagy!-jegyezte meg.
Hannah megrázta a fejét.
-Ryan,Te jártál az én sulimba,nem én a tiédbe-magyarázta a szőkeség.
A fiú elmosolyodott.
-Érdekes,milyen kicsi a világ.
Én csak bólintottam. Nem értem,Hannah miért nem mondta el, hogy ismeri Ryant? Ez olyan nagy titok? Na,mindegy. Közelebb léptem Ryanhez,mert eddig a járda peremén álltunk,2 méter távolságra tőle. Egyenesen beleléptem a fűbe.A víz áztatta fűbe.
-Ó,a francba!-sóhajtottam,mikor lábam hangosan csattant egy kisebb tócsában,eláztatva új cipőmet.
-Sajnálom-húzta el a száját Ryan,majd a csaphoz sietett,hogy gyorsan leállítsa a locsolót.
-És? Miért jöttetek?-tette fel ismét kérdését,amint visszajött.
Megköszörültem a torkomat,és felkészültem a legrosszabbra. Gyűlölöm elutasítani az embereket. Félek,hogy megharagszanak rám. Aggódtam,hogy Ryan nem jól fogja értelmezni a mondandómat,és azt fogja hinni,hogy egy nyomulós lúzernek tartom,és soha többet nem akarok vele találkozni.
-Ma ugye,megbeszéltük, hogy szombat este találkozunk. Azonban aznap más programom lesz,úgyhogy sajnos nem jó a szombat-közöltem. Ryan csalódottan nézett rám.
-Értem-bólintott. Szegényt annyira megsajnáltam,ahogy ott állt(továbbra is félmeztelenül),és bánatosan nézett le rám tengerkék szemivel.
-De ez nem azt jelenti,hogy vasárnap ne találkozhatnánk-mondtam.
Ryan bágyadtan elmosolyodott.
-De ha nem szeretnél velem találkozni,akkor semmi értelme nincs...
-De én szeretnék!-mondtam hangosan,talán túl hangosan-Csak a szombat este nem jó,mert koncertre megyünk. De bármelyik másik nap délutánján szabad vagyok.
-Értem. Akkor vasárnap?
-Tökéletes-mosolyogtam.-Nos,további jó locsolást,hamarosan találkozunk. Szia,Ryan!
-Sziasz...várj,Thimi!-kiáltotta,mire visszafordultam.
-Remélem,nem vagyok túl tapintatlan,de elkérhetném a számodat? Csak mert nem vagyok abban biztos,hogy eltalálnék hozzátok.
-Ryan,olyan tuskó vagy,-hogy lefulladna a nyakadban a láncfűrész,jutott eszembe egy régi beszólás,de mivel túl durvának találtam,mellőztem.
-Csak kéne egy lap,meg egy toll,amivel írhatnék-mondtam,mire a fiú zsebében kezdett turkálni.
-Tessék-nyújtotta felém a tollat. Milyen felkészült!
-Köszi. Már csak lap kéne.
-Minek? Itt a kezem!-nyújtotta felém nem teljesen száraz mancsát.
-Nem fog elmosódni?-kérdeztem aggódva. Hannah felsóhajtott. Szerintem unta már a beszélgetésünket. Vagy a bénaságomból lett elege. Vagy abból, hogy a magassarkúja miatt iszonyúan fájt a lába. Lehet, hogy gonosz vagyunk,de az utóbbinak örültem volna a legjobban,csak mert nem akartam bénának tűnni.
-A felsőtestemre is írhatsz-vont vállat lazán Ryan,és közelebb jött hozzám,hogy a mellizmára firkanthassam a számomat.
-Ööö,jó lesz a kezed is-nyögtem zavartan,és hátrébb toltam a vészesen közeledő fiút. Ryan felnevetett.
-Oké,oké-mondta,én pedig tenyerére írtam a számomat,majd visszaadtam a tollat.
-Akkor...majd találkozunk.
-Rendben. Sziasztok lányok!-integetett fekete tintás kezével.
-Szia Ryan!
-Szia!-köszönt el Hannah is,majd befordultunk a következő utcán.
Remélem,nem fog lemosódni a számom.



*Átsétálnék a sivatagon,Lesétálnék a folyón,Átúsznám bármely óceánt,csak hogy mosolyogni lássalak...
Stand up