7.fejezet- Rivalizálás?

Sziasztok!
Íme,itt van a 7.fejezet :) Nagyon-nagyon szeretném Nektek megköszönni,hogy az oldal látogatottsága tegnap átlépte a 1000-et! Aminek én igazán örülök,mivel 2 héttel ezelőtt hirdettem meg először az oldalt,és 2 hét alatt 1000 látogató...fogalmam sincs,hogy ez jónak számít-e,mindenesetre én nagyon boldog vagyok! :)) Köszönöm^^ Lesz egy kis meglepetésem számotokra(majd vasárnap kiderül,hogy mi az)! Addig is jó olvasást! :))

-Cumberland utca...ezt keressük?-nézett rám Ryan.
-Nem-sóhajtottam. Már egy ideje barangoltunk az utcák között,de egyszerűen nem találtuk meg az Alderney utcát. Ennyire elmentem volna? Ennyire messzire? Érdekes. Pedig olyan rövid időnek tűnt az egész. És kifejezetten jól esett sétálgatni a nyugodt utcákon gyönyörű napsütésben,zenét hallgatva.
Befordultunk a következő utcán. És a következőn. Meg a következőn.
-Oké,most már komolyan felhívom Ellát-nyögtem,mert a lábaim szó szerint le voltak rohadva. Őszintén csodálkoztam,hogy eddig még nem keresett Hannah anyukája,mivel már legalább másfél órája léptem ki a kapujukon.
-Nee,nem kell! Nézd,ott egy srác, megkérdezzük őt! Hátha tudja,hol van az utcád!-és egy szürke pulcsis fiú felé sietett,aki nekünk háttal állt. Mivel nem nagyon volt más választásom,Ryan után siettem.
-Hé,bocs,nem tudod,hogy hol van az az Alderney utca?-szólította meg a fekete hajú fiút,aki erre megfordult. Mivel Ryan lábai kétszer olyan hosszúak,mint az enyémek,épp addigra értem oda. És ott állt előttem. Zayn. Hiába viselt napszemüveget-gondolom,ez valamiféle álca lehet,hogy a rajongók ne ismerjék fel és ne rohanják le-könnyen felismertem. Levette a szemüvegét,és meglepődve fürkészte arcomat. Szemöldökei összeszaladtak a meglepődöttségtől. Csodálkozott,hogy én mit kereshetek ott. Majd Ryanra nézett.Tekintete nem volt túl barátságos. Ryan ebből mit sem vett észre. Ugyanolyan kérdő tekintetet vágott,mint az előbb.
-Szia,Zayn!-köszöntem halkan. Kicsit furcsa szituáció volt, elég kellemetlenül éreztem magam. A feszültség ott vibrált a levegőben. Vajon ki miatt?
-De,tudom-válaszolta Zayn,mit sem törődve a köszönésemmel.
-Nagyszerű! Akkor el tudnád nekünk magyarázni?-kérdezte Ryan.
-Nem szükséges-rázta meg fejét Zayn,majd rám nézett-hazakísérem.
Nagyot nyeltem. Ahogy rám nézett,az-szokás szerint-nagyon titokzatos volt. De amit mondott...ahogy mondta...Nehéz volt neki ellenállni..."hazakísérem"...ez az egyszerű szavacska olyan hatalmas erővel bírt,hogy pillangó barátaim rögtön életre keltek.
-Mi? Nem,nem,inkább mondd el,merre kell mennünk! Majd én hazakísérem-válaszolta idegesen a szőke,izmos srác. Nem tudhatta,hogy ismerjük egymást. Úgy látszik,nem hallotta,ahogy Zaynnek köszöntem.
-Ryan,ismerem ezt a fiút. Tudom,ki ő-mondtam halkan. Olyan halkan,hogy a fiúk alig hallották meg. Inkább egymással voltak elfoglalva.
Ryan először kérdő tekintettel nézett rám,aztán Zayn-re,majd lassan bólintott.
-Hát,jó. Akkor,remélem,még találkozunk-mosolyodott el.
-Én is-biccentettem. Kijelentésemre a fekete hajú bandatag furcsán méregetni kezdett.
-Szia,Thimi!-intett-Szi...szia...-préselte ki ajkai között a szót oly nehezen Ryan. Ezt Zaynnnek intézte. A fiú nem törődött vele,megfordult,és arra várt,hogy elindulhassunk.
-Szia,Ryan!-integettem vidáman az egyre távolodó alak után.
-Köszönöm,hogy segítettél!-kiabáltam.
-Ugyan,nincs mit!-legyintett Ryan,és befordult a következő utcára.
Hálásan néztem utána,majd elindultunk. Egy ideig némán sétáltunk egymás mellett,amit nem nagyon értettem,miért. Már kezdtem unni a csendet,de nem tudtam,hogy mégis mit mondhatnék,szóval azzal szórakoztam,hogy átugrottam a járda repedéseit. Zayn rám nézve halványan elmosolyodott,és kérdésre nyitotta ajkait:
-Hol voltál?-tette fel a kérdést,amit-úgy tűnt-már nagyon rég fel szeretett volna tenni. Hangjában aggodalom csengett. Vagy csak én vagyok süket?
Megvontam a vállamat:
-Erre-arra.
Mivel úgy tűnt,ezzel a válasszal nem elégítettem ki Zayn kíváncsiságát,tovább folytattam:
-Elmentem sétálni,egyedül,és eközben zenét hallgattam. One directiont-mosolyodtam el,mert reméltem,örülni fog ennek,de nem reagált semmit,így folytattam-és annyira beleéltem magam a számokba meg a dúdolgatásba,hogy egy idő után nem figyeltem,merre megyek. Aztán egyszer csak feleszméltem,és rájöttem,hogy elvesztem.
Zayn felnevetett:
-Ügyes vagy!
-Jól van,na...Életemben először járok Londonban!-magyaráztam indulatosan.
A fiú csak megvonta a vállát.
-Egyébként is,részben Te is tehetsz arról,hogy elvesztem!
Zayn amolyan 'Mi a francról beszélsz?' tekintettel felhúzta a szemöldökét:
-Mi a francról beszélsz?-kérdezte. Na,ja. Valahogy sejtettem,hogy ezt gondolja.
-Mivel a ti számaitokat énekeltem olyan lelkesen,hogy elvesztem. Ha rossz számaitok lennének,akkor ez nem történt volna meg-próbáltam mondani komoly fejjel,de mindketten elnevettük magunkat.
-Ezt most bóknak veszem-bólintott Zayn,és úgy tűnt,már nincs olyan rossz kedve.
-Itt is vagyunk-mondta a srác,és megállt Hannah-ék háza előtt,majd kinyitva a fehér kaput előre engedett.
-Köszönöm,hogy hazakísértél!-mondtam boldogan. Végre! Végre leülhetek!
-Szívesen-mondta. Megállt a fehér kapu mellett,és mélyen a szemembe nézett,azzal a tipikus Zayn-tekintettel. Én kicsit(nagyon) zavarba jöttem,ezért egy,a lábam előtt heverő követ kezdtem rugdosni,és azt bámultam. Zayn jól tudja,hogy a tekintetével mire képes. Nagyon jól tudja,és előszeretettel alkalmazza. Engem ugyanis meg tud vele ölni,annyira elolvadok tőle.
Idegességemben a kelleténél nagyobbat rúgtam bele a kőbe,így az Zayn sípcsontjának ütődött. Ő semmi jelét nem mutatta annak,hogy érzett volna ebből valamit.
-Focizni szeretnél?-nézett rám csodálkozva.
-Öö...nem..én...izé...most...azt hiszem...szóval,jóéjt!-hadartam,és 180 fokos fordulatot véve felszaladtam a lépcsőn,majd besiettem az ajtón. Illetve,besiettem volna,ha nem lúzerkedtem volna még egy sort. Ugyanis hamarabb akartam bemenni az ajtón,mint ahogy lenyomtam a kilincset. Így ügyesen nekiütköztem az ajtónak. Hallottam,ahogy a hátam mögül valaki halkan felhorkan. Szerintem Zayn próbálta visszafojtani a röhögést. De jó! A rák színéhez hasonlító fejjel sietősen becsuktam magam mögött az ajtót,majd annak támaszkodva halkan felsóhajtottam. Megérkeztem. Sebtében köszöntem Ellának,aki még mindig a konyhában volt. Égett szag csapta meg az orrom. Szegény anyuka nem egy konyhatündér. De legalább próbálkozik. Az is valami.
Szélsebesen felsiettem a lépcsőn,bementem a szobámba,és ledőltem a pihe-puha ágyikómra. Hmm,furcsa. Nem gondoltam volna,hogy egy egyszerű(nek tűnő) délutáni séta mennyiféle bonyodalmat okozhat. Először is elvesztem a nagy Londonban,aztán találkoztam egy kedves,helyes fiúval,aki próbált útbaigazítani-nem sok sikerrel-,aztán meg Ryan és Zayn találkozása...nem értem őket. Miért volt olyan ellenszenves Zayn számára Ryan? Tett valamit ellene? Bántotta őt? Hiszen nem is ismerte még a fiút! Ha megismerné,megtudná,hogy jófej. Miért ítélkezik felette? Miért? Miért,Zayn? Ha amiatt viselkedtél úgy...nem,az nem lehet. De ha mégis? Tudd,hogy nincs okod féltékenykedni. Nekem Te vagy az egyetlen...*"and you have always been the only one I wanted" 


*Az egyetlen maradsz mindig,akit akartam
Everything about you