6.fejezet-London utcáin

Üdv!:)
Meghoztam a következő,6.fejezetet,amelyben...történni fog valami :D Mivel többen írtátok, hogy szerintetek nem szükséges ez a kommentes dolog(x komment után jön egy új rész),ezért nem így lesz. A fejezeteket úgy fogom hozni, ahogy az időm megengedi :) Nem is húzom tovább az időt,jó olvasást!  ;)

Hannah szemszöge:
-Jó reggelt!-köszöntem az asztalnál ülő fiúnak. Bár nem volt annyira jó. Mindketten nagyon fáradtak voltunk az éjszaka miatt.
-Reggelt!-biccentett Harry,mire barna,göndör fürtjei megrezzentek. Ó,azok a fürtök! Azok a szemek! Az a mosoly!
-Hogy lehet, hogy máris ébren vagy?-kérdeztem,mivel rajta kívül az összes fiú még mélyen szundított. Harry eddig a kávéját nézegette,de ahogy leültem-vele szemben,természetesen-felnézett rám.
-Találkozok az egyik barátommal-válaszolta.
-Értem-bólintottam. A Harry-vel való beszélgetéseink mindig is furcsák voltak. Amikor az összes bandatag velünk volt,simán el tudtam vele bármiről beszélgetni,de ha a sors úgy hozta,hogy csak ketten legyünk egy légtérben,teljesen megváltoztam. Nem tudtam önmagam lenni,nem tudtam magamat adni;féltem,hogy valami hülyeséget mondok.
-És kivel?-kérdeztem tőle. Nem biztos,hogy sok közöm van hozá,de a kíváncsiság iszonyúan mardosott. Muszáj volt megtudnom,hogy életem szerelme kivel találkozik. Féltem,hogy esetleg nem egy hímneművel ejt találkát.
Összevont szemöldökkel nézett rám. Úgy látszik,hülyeséget kérdeztem. Túl tapintatlan voltam. Vagyis,nem mintha olyan titkos dolog lenne,hogy kivel találkozik,de a kérdésem olyan volt,mintha azt nem én,hanem az anyukája tette volna fel. Túl sok dolgot akartam tudni vele kapcsolatban.
-Úgy sem ismered-rázta meg a fejét,majd így folytatta:
-De ha annyira tudni akarod,Gemmának hívják a lányt-mondta,és az utolsó szót kissé megnyomta. Ahha. Szóval,érezte, hogy nem csupán egy egyszerű,kíváncsi baráti kérdést tettem fel.Gemma. Gemma egy lány,aki olyan mázlista,hogy Harry-vel találkozik! A megérzésem beigazolódott. A francba is! Lehet,hogy ha nem lett volna semmilyen megérzésem,nem lánnyal találkozna! A francba is ezekkel a hülye megérzésekkel! A francba is Gemmával!
Harry hangja idegesen csengett. Elég morcosnak tűnt a fiú,úgyhogy úgy döntöttem,az lesz a legjobb,ha inkább csöndben maradok.
-Sziasztok!-köszönt Thimi,és odaült mellém. Elvett egy kiflit,töltött magának kakaót,és közben énekelgetett:
-Hey,I just meet you.And this is crazy! But here's my number,so call me maybe(Hé,csak most találkoztunk. És ez őrület! De itt a számom,szóval talán felhívhatnál.)
-Kinek a hívását várod?-kérdezte tőle Harry. Pff. Mi az,hogy Thimi iránt érdeklődik? Mi? Mi ez? Hozzám meg egy tetves kérdést nem tud intézni! Thimit még csak fél napja ismeri,engem meg több,mint 1 éve!
Thimi válaszul csak megvonta a vállát:
-Nem tudom. Egy fiúét.
És ezután csöndben telt a reggelizés. Miután elkészültünk,anya elvitt minket a sulimba,mivel ma elkezdődnek a programok. De nem tudtam figyelni. Egész délelőtt azon járt az agyam,hogy mi baj lehet velem. Csúnya vagyok? Béna? Lúzer? Ostobaságokat beszélek? Mi baj van velem? Mit nem szeret bennem Harry? Miért nem szeret?

__________________________________________________

-Nekem most mennem kell-köszöntem el Thimitől két puszi kíséretében.

-De biztos,hogy elleszel?-kérdeztem sokadjára.

-Hannah,ne aggódj,minden rendben lesz!

-Hát,jó. Akkor én mentem. Majd este találkozunk,szia!-és lenyomtam a kilincset,majd kisiettem az ajtón.

Timi szemszöge:

Na,most mi legyen?Mit csináljak? Van 2 és fél óra szabadidőm,ugyanis Hannah-nak el kellett mennie atlétika edzésre. Nagyon sajnálta,hogy itt kell hagynia egyedül,de én megnyugtattam,hogy nem fogok unatkozni. Olvassak? Nem,ahhoz nincs sok kedvem. Beszéljek anyával?Este ráér. Nézzek tv-t? Felejtős. Így inkább úgy döntöttem,hogy elmegyek sétálni. Csak ide,a környékre. Tudom,kissé merész ötlet,de miért ne? Úgyis csak nagy,híres épületeket láttam. Kíváncsi vagyok egy egyszerű,átlagos londoni  utcára. Ha pedig véletlen eltévednék,felhívom Ellát,Hannah anyukáját,hogy jöjjön értem. Nem lehet baj.

-Ella,én most elmennék egy félórára sétálni,jó? Csak ide,a környékre-kiabáltam a konyha felé.

-Rendben van,drágám. Ha valami baj lenne,hívj!-jött ki a konyhából a nő,lisztes arccal. Gondolom,a vacsorát készíti. Ojjaj.

Ahogy kiléptem az ajtón,örömmel szívtam be a halványan sütő napsugarakat. Gyönyörű délután volt. Nyugodt,békés. Nem volt nagyon meleg,enyhe szellő fújdogált. Úgy döntöttem,hogy sétálás közben zenét hallgatok. Betettem a fülembe a fülhallgatót,és kiválasztottam az egyik listát. Csupa One direction szám. Becsuktam magam mögött a fehérre mázolt kaput,és elindultam. Mentem,mentem,mendegéltem,miközben halkan dudorásztam. Egyszer jobbra fordultam,aztán balra,aztán egyenesen,aztán megint jobbra,aztán egyenesen,aztán balra,aztán meg fogalmam sem volt,hogy merre megyek,de azt reméltem,hogy meg tudom jegyezni az utat. Csak sajnos egy idő után a zene annyira elragadott,hogy egyáltalán nem figyeltem az utat. Annyira,hogy egy biciklis majdnem nekem ütközött. Ezt sem vettem volna észre,ha hangosan nem kezdett volna el szitkozódni,majd kiabálni velem. Gyorsan bocsánatot kértem tőle,és nagy léptekkel befordultam a következő utcára. És akkor eszméltem fel,hogy gőzöm nincs,hol vagyok,hogy hogyan juthatok haza,mivel nem jegyzetem meg az utat. Ránéztem a telefonomra;már fél órája sétáltam,ki tudja,hány utcát mentem,ki tudja,hol lehetek.A kétségbeesés hamar úrrá lett rajtam, így Ellát tárcsáztam a telefonomon.Kicsöngött.Semmi.Az égvilágon semmi. Senki sem szólt bele. A huszadik kicsöngés után kinyomtam,és remegő kézzel süllyesztettem zsebembe a készüléket. Fogalmam sem volt,mit tehetnék. Nagyon megijedtem. A szívem szó szerint fájt,a kezem remegett. Itt vagyok,egy nagyvárosban. Londonban.Valahol. Valahol Londonban,egy 10 milliós városban! Elvesztem! Te jó ég! Mi lesz most? Mit csináljak? Idegesen kerestem az utca nevét,de nem találtam egy táblát sem. A szemembe könnyek gyűltek,az öklömet mérgesen összeszorítottam. Ne bőgj,Timi! Nyugi,nem lesz semmi baj. Biztosan megtalálnak. Ha más nem,akkor a rendőrség. Haha. Ez nem túl biztató.Idegesen ide-oda kapkodtam a fejemet,mikor valaki megkopogtatta a vállamat. Megpördültem,és egy szőke hajú,kék szemű fiúval találtam szemben magam.Haját a szellő lágyan fújdogálta. Szürke atléta feszült izmos felsőtestén,és rövid sortot viselt edzőcipővel.

-Minden rendben van?-kérdezte összevont szemöldökkel.

Félig könnyezve megráztam a fejemet.

-Nem egészen. Elvesztem-nyögtem kétségbeesetten,mire a fiú elmosolyodott.

-Elvesztél?Hogyan?

-Hát,elmentem sétálni,és elvesztem-vontam meg a vállam.

-Nem tudod,hol laksz?-kérdezte. Inkább meglepődött volt,mint gúnyos.

-Hát,izé...nem nagyon-mondtam végül.

-Cserediák vagyok itt,Londonban,és egy kis időre elmentem sétálni,de az utat nem figyeltem,és most,szóval,izé...nem tudom,hova kell "hazamennem".

-Értem. Hát,ha akarod,segíthetek neked megtalálni az otthonodat-mondta.

-Azt nagyon megköszönném-bólintottam.

-Ja, egyébként Ryan vagyok-mutatkozott be.

-Timi-mondtam.

-Thimi-ismételte,majd vállat vont-Oké. Szóval,melyik utcát keressük?

-Alderney.

Arckifejezése nem sok jót sejtetett.

-Hát,fogalmam sincs,hogy hol lehet,de majd megtaláljuk.Gyerünk!-mondta,és elindult egyenesen az utcán. Szavai nem voltak túl megnyugtatóak. Nem hazudott: fogalma sem volt,merre kell menni,hol kell keresni az utcát. Ráadásul egy idegen volt. Egy idegen srác,akit 2 perce ismerek. De a gondolat, hogy legalább nem egyedül veszek el,kicsit megnyugtatott,úgyhogy nagy léptekkel a fiú után siettem.